Február 3-án (kedd) kerül sor a Plébániai esték-sorozat hatodik alkalmára a közösségi teremben. Ezúttal Kovács-Mátyás Bence evangélikus lelkészjelölt lesz a vendégünk, aki A Jelenések könyvének szimbólumai és értelmezésükcímmel tartja meg előadását. Szeretettel hívjuk és várjuk az Érdeklődőket!
Jövő héten a hónap első péntekje lesz. 8 órától 16 óráig csendes szentségimádás lesz a közösségi teremben, mely 16 órától a templomban folytatódik. Akik tudnak 1-1 óra felügyeletet vállalni, tisztelettel kérem, iratkozzanak fel a sekrestyében!
A betegek kenetének kiszolgáltatása február 8-án (vasárnap), a 9 órai szentmisében lesz. A szentség felvétele előzetes jelentkezéshez és szentgyónáshoz kötött! Minden katolikus, megkeresztelt ember részesülhet benne: aki betöltötte a 60. életévét; aki súlyos betegségben van; aki állapotszerűen beteg (pl. cukorbeteg, szívbeteg); aki műtét előtt áll; az idősebbek, akik úgy érzik, hogy folyamatosan gyengülnek, idősödésüket teherként élik át; aki már felvette, de ismét beteg, vagy betegsége súlyosbodott. Aki a felsorolt feltételek egyikének is megfelel, és szeretné a szentséget felvenni, kérem jelentkezzen a Plébánián hivatali időben vagy a sekrestyében nevének (nők esetében leánykori név is) és lakcímének megadásával, illetve az előző évben kapott emléklap leadásával FEBRUÁR 4-ig!
Isten éltesse a jövő héten házassági évfordulójukat, születés- és névnapjukat (Ignác, Virgínia, Brigitta, Gitta, Szevér – Karolina, Aida, Kata – Balázs, Csinszka, Oszkár, Linda – Ráhel, Csenge, András – Ágota, Ingrid, Aliz – Dorottya, Dóra, Dorka, Réka – Tódor, Rómeó, Richárd, Trisztán – Aranka, Jutocsa, Jeromos, Elfrida) ünneplő kedves Testvéreket!