Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2020. szeptember 21-27.

1; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet a szegedi születésű Sajdik Péter római katolikus vőlegény, Sajdik Imre és Flaisz Erika fia és a kiskunhalasi születésű Kovács Anita római katolikus menyasszony, Kovács Péter és Varga Judit leánya között. Kérem a kedves testvéreket, imádkozzanak az ifjú párért.

2; Szeptember 27-én, vasárnap reggel 8 és este 6 órakor lesznek szentmisék. A reggel 8-as gitáros, ifjúsági énekes szentmise lesz. Az esti szentmisén szentírás-megáldást végzünk, aki szeretné otthoni bibliaolvasására Isten áldását és a Szentlélek vezetését kérni, hozza magával Szentírását. Szintén erre a szentmisére, és utána egy rövid megbeszélésre szeretettel hívjuk a Vándor evangélium Imacsoportok tagjait.

3; Leányfalusi Vilmos orgonaművész atya gyémántmiséje október 4-én, vasárnap este 5 órakor lesz templomunkban. Karnagy úr városunk szülötte, így mindenkit nagy szeretettel hívunk és várunk erre az ünnepi alkalomra.

4; Hálásan köszönjük Kunhegyesi Feró kiállításának ügyeletéhez nyújtott segítségüket.

5; A Boldog Özséb év alkalmából egy pálos rendtörténetet bemutató busz érkezik a hétfői napon a plébániánkra. A busz megtekinthető délelőttönként, keddtől-péntekig a plébánia udvarán a Rákóczi utca felől. Tisztelettel kérnénk ehhez is a segítségüket, akik tudnak ezeken a napokon délelőtt 1-1 óra felügyeletet vállalni, szíveskedjenek jelentkezni a sekrestyében.

6; Hálásan köszönjük a templom díszítésére felajánlott virágokat és a díszítésben nyújtott segítséget, valamint a templomunk nagytakarításában nyújtott segítséget. Hálásan köszönjük az elsőáldozás előkészítését, megvalósítását minden kedves érintettnek. Köszönjük szépen a nyitott templomok éjszakáján ifj. Turán István helytörténész előadását. Tisztelettel jelezzük, hogy a kvíz versenyen indulók átvehetik jutalmukat a sekrestyében.

Skip to content