Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2019. március 18-24.

1; Hétfőn az esti szentmise után szeretettel hívja a kántor úr az énekelni vágyó testvéreket.

2; MINDENKIT SZERETETTEL ÉS TISZTELETTEL HÍVUNK MÁRCIUS 19-ÉN, KEDDEN ESTE 5 ÓRÁRA A SZENT JÓZSEF NAPI BÚCSÚI SZENTMISÉRE, KÖRMENETRE. A SZENTMISÉT SNELL GYÖRGY, ESZTERGOM-BUDAPESTI SEGÉDPÜSPÖK ATYA FOGJA BEMUTATNI.

3; Pénteken az esti szentmise után keresztúti ájtatosság lesz, melyet az énekkar tagjai vezetnek. Mindenkit szeretettel hívunk.

4; Közös nagyböjti lelkigyakorlat lesz a keceli esperes kerület hívei részére április 1 és 3 között. A lelkigyakorlatos szentmisék és szentbeszédek 18 órakor kezdődnek az akasztói katolikus templomban, melyeket Barsi Balázs ferences atya vezet. Mindhárom napon 17 órától gyóntatást biztosítanak a kerület papjai, illetve a gyóntatás ideje alatt hétfőn este rózsafüzért imádkozunk, kedden keresztutat végzünk, szerdán pedig közös szentségimádáson vehetünk részt. Azon hívek számára, akiknek a kiutazás nem megoldható, külön autóbuszt indítunk a kiskőrösi katolikus templom elől, mindhárom este fél 5-kor. Minden kedves testvérünket szeretettel hívjuk.

5; Egyházközségünkben nagyböjti lelki nap lesz április 06-án, szombaton, melyet Ruskó Norbert atya fog vezetni. Szeretettel hívjuk a kedves híveket, erre az egész napos lelki előkészületre, amelyen lehetőség lesz a szentgyónásaik elvégzésére is. A nap délután 4 órakor egy közös szentmisével zárul, amelyen kiszolgáltatjuk a betegek szentségét. Aki szeretne ezen a napon részt venni, március 31-ig jelentkezzen a sekrestyében vagy a plébánián 1.000Ft költség befizetésével. Részletek a hirdetőtáblán elhelyezett plakáton olvashatók.

6; Egyházközségünk zarándoklatot tervez Csehországba, 2019.09.26-29. A zarándoklat költsége 29.000 Ft + 150 euro. Ez tartalmazza a szállást, étkezést (félpanzió), utazás, idegenvezető költségét. Jelentkezni a plébánián személyesen, vagy a 78/312-323 –as telefonszámon lehet 06.15-ig vagy a létszám beteltéig. Akiket érdekel az út, részletes leírást tartalmazó szórólap a plébánián található.

7; „Hozz Te is tartós élelmiszert a templomba március 24-31. között!” Idén is van lehetőség, a Karitász szervezésében rászoruló testvéreink megsegítésére az országos tartós élelmiszergyűjtés keretében. Lehetőség van anyagilag is támogatni a kezdeményezést, a 1356-os telefonszám hívásával 500Ft-al támogatjuk a szervezetet, mely összeget a szegényebbek megsegítésére fordítanak. Felajánlásaikat előre is hálásan köszönjük.

Megszakítás