Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2019. május 13-19.

1; Most vasárnap:

  • perselyadományaikkal a papnevelés ügyét támogatják, amit hálásan köszönünk,
  • délelőtt 9 órakor gitáros szentmise lesz,
  • délelőtt 10 órára szeretettel várom az elsőáldozásra készülőket a templomban,
  • délután 4 órakor az elhunyt édesanyákra emlékezünk a közösségi teremben, ahová mindenkit szeretettel hívunk. Aki szeretne részt venni az alkalmon, hozzon magával egy mécsest.

2; Fatimai engesztelő imaest lesz templomunkban május 13-án, hétfőn. 18 órakor Szűz Mária tiszteletére tartunk ájtatosságot, 20 órakor szentmise kezdődik, amely gyertyás körmenettel zárul. A szentmisét Gyirán Péter újmisés atya, jánoshalmi káplán mutatja be. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk. Tisztelettel kérjük, a körmenetre hozzanak magukkal egy-egy mécsest.

3; A következő férfi imaalkalom május 14-én, kedden lesz, az esti szentmise és litánia után. Minden kedves férfi testvérünket szeretettel hívjuk erre az alkalomra.

4; Kiskőrös 300 éves jubileumának zárása alkalmából, május 18-án, szombaton, reggel 8 órakor ökumenikus istentisztelet lesz templomunkban a városért. Mindenkit tisztelettel és szeretettel hívunk.

5; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet a barneti születésű Robert McGranagham római katolikus vőlegény, Gary McGranhagam és Lesley Williams fia, valamint a pécsi születésű Takács Katalin római katolikus menyasszony, Takács Gábor és Stalter Judit leánya között. Kérem, a kedves testvéreket imádkozzanak az ifjú párért, hogy Isten áldása őrizze őket meg egymási iránti szeretetben.

6; Jövő vasárnap 10 órára szeretettel várom az elsőáldozásra készülő gyerekeket a templomba. Az elsőáldozás május 26-án vasárnap a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisén lesz. Ezen a napon reggel 8 és este 6 órakor lesznek még szentmisék.

7; Május 19-én, jövő vasárnap délután 3 órakor a fürdő bejáratánál lesz Dr. Rónaszéki Aladár tiszteletére készült szobor avatása, melyre mindenkit szeretettel hívnak és várnak.

8; Tisztelettel jelezzük, hogy májusban a szentmisék végén litániát imádkozunk a Szűzanya tiszteletére, és kérjük a kedves testvéreket, legalább egy alkalommal kapcsolódjanak be ezen ájtatosságunkba.

9; Egyházmegyei hittanos zarándoklat indul Fótra, illetve Máriabesnyőre május 25-én, szombaton. Azok az elsőáldozók, illetve azok a gyerekek, akik szorgalmasan járnak a vasárnapi szentmisékre és szeretnének eljönni erre a programra, tisztelettel kérem, jelentkezzenek most vasárnap estig. Az idei évben ez lesz a gyerekek jutalom kirándulása. Természetesen a program ingyenes.

Megszakítás