Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2019. január 14-20.

1; Hétfőn – kedden – szerdán este 6 órakor ökumenikus imaalkalom lesz az evangéliumi ppünkösdi gyülekezetnél a Szent István utcában. Csütörtökön – pénteken – szombaton este 6 órakor ökumenikus imaalkalom lesz a baptista gyülekezetnél a Kálvin utcában. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk ezekre az alkalmakra.

2; Kedden este a szentmise után, szeretettel hívjuk a férfitestvéreket a következő imaalkalmunkra, a plébánia Tomori utca felőli közösségi termébe.

3; Szeretettel jelezzük azoknak a fiatal pároknak, akik az idei évben kívánnak templomunkban házasságot kötni, hogy a jegyes oktatási alkalmak február minden szombatján, délután 2 és 4 óra között lesznek a plébánián, melyre minden párt szeretettel hívunk és várunk.

A szentgyónás menete

  • Belépve a gyóntatószékbe vagy gyóntatóhelyiségbe köszönünk: Dicsértessék a Jézus Krisztus!
  • Letérdelünk vagy leülünk és keresztvetéssel kezdjük: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
  • Bevezető imádság: Gyónom a Mindenható Istennek, és neked, lelki atyám, hogy utolsó gyónásom óta, ami (hete / hónapja) volt, ezeket a bűnöket követtem el: ……
  • Akinek segítség az, hogy a készület során egy papírra is felírja a bűneit, az szégyenkezés nélkül használhatja azt a gyónás közben is. A súlyos bűnöknél fontos az esetleges súlyosbító vagy enyhítő körülmények megemlítése is; valamint számuk, gyakoriságuk megemlítése is.
  • Végül ezt mondjuk: Más bűnömre nem emlékszem.
  • Meghallgatjuk a lelkiatya szavait, válaszolunk esetleges kérdéseire, végül elfogadjuk az elégtételt. Ha nem értjük az elégtételt vagy problémát jelent az elvégzése, szólnunk kell a gyóntatónak!
  • Ezután megbánva bűneinket elmondjuk a bánatimát. Teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a Jó Istent megbántottam. Erősen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem, a bűnt és a bűnre vezető alkalmat kerülöm.
  • Keresztvetéssel fogadjuk a gyóntató feloldozását, s felelünk: Ámen.
  • Pap: Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk!
  • Válasz: Mert örökké szeret minket.
  • Pap: Isten megbocsátotta bűneidet, menj békével!
  • Válasz: Istennek legyen hála!
  • Ezután felállunk, köszönünk és távozunk.
Skip to content