Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2017. július 3-9.

1; Most vasárnap Péter-fillér gyűjtés van, perselyadományaikkal a Szentatya karitatív szolgálatát segítik, amit előre is hálás szívvel köszönünk.

2; Főtisztelendő Polyák Imre atya most vasárnap délután 4 órakor tartja ezüstmiséjét Tázláron. Ezen a szentmisén magam is szeretnék részt venni, ezért a mai szentségimádási óra elmarad, az esti szentmise természetesen meg lesz tartva.

3; Hétfőn és kedden reggel 8 órakor lesznek a szentmisék.

4; Júliusban és augusztusban az irodai szolgálat, hétfőn és csütörtökön reggel 8 és délután 4 óra között lesz.

5; Köszönet minden segítőnek a Bárka Tábor és a Katolikus Bál megvalósulásáért.

6; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet, a mezőkövesdi születésű Árvai István római katolikus vőlegény, Árvai István és Gáspár Mária Ágnes fia, valamint a budapesti születésű Papp Bernadett római katolikus menyasszony, Papp Andor és Pintér Bernadett leánya között. Imádkozzunk az ifjú párért.

7; A Római Katolikus Anyaszentegyház házasságot hirdet a debreceni születésű Karcza Kálmán református vőlegény, Karcza Kálmán és Tani Róza fia, valamint a kiskunhalasi születésű Juhász Rita római katolikus menyasszony, Juhász László és Breczkó Mária leánya között. Imádkozzunk a fiatal párért.

Megszakítás