Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2017. február 27. – 2017. március 5.

1; A mai vasárnapon országos gyűjtés van a katolikus iskolák javára. Adományaikat előre is hálásan köszönjük.

2; Szeretettel hirdetjük, hogy az Ökumenikus Női Világimanap közös alkalma, szerda délelőtt 10 órakor lesz, itt a katolikus közösségi teremben. Minden kedves nő testvérünket szeretettel hívjuk.

3; A héten hamvazószerdával kezdetét veszi a nagyböjti időszak, ezért kivételesen szerdán este 5 órakor is lesz szentmise.

4; Nagyböjtben kedden és pénteken az esti szentmisék után keresztúti ájtatosságot végzünk, melyre mindenkit szeretettel hívunk.

5; A héten elsőpéntek, délután 4 órától szentségimádási óra kezdődik itt a templomban, melyre szeretettel hívjuk a kedves testvéreket. Elsőszombaton délután fél 5-től pedig a litániával köszöntjük a Szűzanyát.

6; Akiknek egyházközségünk életével kapcsolatos észrevétele, ötlete, programjavaslata van, szívesen fogadom visszajelzéseiket, melyeket leadhatnak névvel ellátva, írásban akár a plébánia postaládájában, akár a templom jobb oldali fali perselyében.

7; Szeretettel köszöntjük azokat a kedves testvéreket, akik február hónapban ünnepelték születésnapjukat, névnapjukat, házassági évfordulójukat. Isten áldása kísérje őket egész életükben.

Megszakítás