Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2016. szeptember 26. – 2016. október 2.

1; Most, Szentírás vasárnapján délután 5 órától közösen olvassuk Isten Igéjét itt a templomban, ahová mindenkit szeretettel hívok. Az esti szentmisére és az utána lévő összejövetelre szeretettel hívom a Vándor Evangélium Közösség tagjait és mindazokat, akik szívesen csatlakoznának a közösséghez.

2; Akiknek van idejük és szívesen vállalnak templomi felügyeletet a jövő hét folyamán, hétköznapokon 8-12 óra között. Szíveskedjenek a sekrestyében jelentkezni.

3; Péntek este tartja következő összejövetelét a Kármelita Imacsoport, ahová mindenkit szeretettel hívnak.

4;  Október 1-től az esti szentmisék kezdési időpontja 17 óra, a rózsafüzér imádságot pedig a szentmisék után végezzük.

5; Akik jelentkeztek a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, tisztelettel jelzem, hogy szombat hajnal 6 órakor indulunk a templomtól.

 

Isten áldása kísérje mindazokat, akik ebben a hónapban ünnepelték születésnapjukat, névnapjukat, házassági évfordulójukat.

Skip to content