Szent József Katolikus Templom
Kiskőrös

2016. november 21-27.

1; A Szent II. János Pál pápa ereklyét most vasárnap, az este 5 órai szentmisén helyezzük el ünnepélyesen a templomban. Egyben ez a szentmise lesz az irgalmasság jubileumi szentévének a zárása, valamint a soltvadkerti káplán atya Csorba Dávid újmiséje is, melyre mindenkit nagy szeretettel hívunk. Az esti szentmise előtt fél 5-ös kezdéssel fejezünk be a II. János Pál kilencedet.

2; A mai vasárnapon országos gyűjtés van a Katolikus Karitász támogatására. Adományaikat előre is hálásan köszönjük.

3; Szeretettel hívjuk a gyerekeket családtagjaikkal együtt, közös adventi koszorú készítésre november 26-án, most szombaton, délelőtt 9-12 óra között a plébánia közösségi termébe. Mindenki hozzon magával koszorúalapot és gyertyát, a díszítéshez szükséges kellékeket biztosítjuk. Ezen a szombaton az esti szentmise keretében gyújtjuk meg az első adventi gyertyát.

4; Szeretettel hívjuk egyházközségünk családjait egy közös karácsonyra hangolódásra december 3-án, szombat délután 4 órára a plébánia közösségi termébe.

5; Schäffer József egyházi témájú gipsz alkotásai még a mai vasárnapon megtekinthetők és megrendelhetők az oldalkápolnában.

6; Akik rendeltek Kiss Ernő atya, kiskőrösi vasmiséjén készült videofelvételből, 500 Ft-ért átvehetik a sekrestyében.

7; Hálásan köszönöm mindazok segítségét, akik a vasárnap esti szentmise ünnepélyességéhez bármivel is hozzájárultak.

Megszakítás